Sebők Magdolna

P1130070 (3)

Sebők Magdolna vagyok – tanár. Bár pár éve nem tanítok, magamról továbbra is ezt tartom meghatározónak, csak most nem nyelvet tanítok…

Egy rejtélyes fejfájás miatt 18 éves korom óta sok alternatív gyógyászati módszerrel találkoztam már a 80-as évektől folyamatosan. A talpmasszázs volt az első izgalmas gyógymód, amit megtanultam, évekig kezeltem vele magamat és barátaimat, ismerőseimet, akik gyakran kértek meg erre. Csodálatos dolog volt felfedezni testi –lelki működésünk összefüggéseit, fokozatosan megérteni az „amint kint, úgy bent, amint lent, úgy fent” elvét, értelmét. Kicsit belekóstoltam a Tarot-ba, belemélyedtem a ji-ching tanulmányozásába, kipróbáltam a testmasszázst, tanultam reikit, amiben mesterfokozatig jutottam. Lenyűgözött a világ összefüggéseinek felfedezése, miközben folyamatosan a gyógyulást kerestem.

2006-ban találkoztam először a hellingeri családállítás módszerével. Az első találkozásra beleszerettem és belevettem magam önmagam felfedezésébe. Lelki sebeim gyógyítása egyben családi viszonyaim gyógyulását is hozta. Az állítások megmutatták felmenőim nehéz sorsát, melyek örökösének láttam magam.   Megértettem, hogy az ő konfliktusaik bennem dúlnak, engem kínoznak, megoldásra várnak. Megtanultam megérteni, megbocsájtani, megengedni, elengedni. És a legfontosabbat, hogy tudok változtatni a sorsomon, ha az övéket tisztelettel, szeretettel nézem, de nem vállalom magamra.  Dolgom, hogy jól legyek!

Végül úgy döntöttem, hálából én is megtanulom és továbbadom a módszert. Pozsgai Nikoletta Katalin Személyiség Integrációs Tréningje volt az, ami számomra megadta ezt a lehetőséget. A SzinT egy olyan komplex módszer, amely a klasszikus családállítás mellett használja a pszichodráma egyes elemeit is, mindezt megtámogatva a kineziológiai izomteszteléssel.  A kollektív tudat mezejéből információkat merítve, képviselők segítségével megkeressük, újra integráljuk személyiségünk leszakadt, eltagadott, fájó részeit, – amelyeket családunk tagjai örökítettek át nekünk, – azzal, hogy felmenőink között békét, szeretetet, rendet teremtünk.

Személyiség integrációs trénerként egyéni és csoportos állítások vezetésével segítek másoknak is „felismerni, ami van”, felfedezni és visszanyerni „a családból fakadó erőt”.

Share This:

About Bottyán Katalin

Arra születtünk, hogy a Föld sebeit begyógyítsuk... Személyiségintegrációs állításvezető, Szinkron I-II. oktató, Szinkron 5/A, s NEF alapfokú gyakorló vagyok. SZemélyiség Integrációs Tréning (SzINT) vezetőként állítói napjaim többnyire úgy állnak össze, hogy 3-4 állítás személyes kérés alapján, és egy állítás a csoport közös árnyékára. Ezek nagyon izgalmas, a Kárpát-medence és a régi kultúrák életébe bepillantást engedő állítások, erős oldó hatással. Csatlakozhatsz hozzám a Facebookon: https://www.facebook.com/csaladallitasesszemelyisegintegracio vagy olvass cikkeket, visszajelzéseket a blogomon: www.bottyankatalina.blogspot.hu http://csaladallitasesszemelyisegintegracio.cafeblog.hu/